Index Vakbarát Hírportál

A szír hadsereg egyre közelebb jut az IS fővárosához

2016. június 4., szombat 11:48

A szíriai kormányhadsereg behatolt Rakka tartományba – írja a Reuters a háborúról rendszeresen jelentő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja alapján. 2014 óta ez az első alkalom, hogy a kormányerők ennyire közel kerültek Rakka városához, az Iszlám Állam (IS) de facto szíriai fővárosához.

Az előrenyomulást az tette lehetővé, hogy pénteken az oroszok légi csapásokkal hathatós támogatást nyújtottak a kormányerőknek, akik így már aznap elérték a szomszédos Hama tartomány határát.

Eközben a kormányerőktől függetlenül az amerikaiak által támogatott milíciák és kurd harcosok is nyomulnak Rakka felé. Ahogy korábban írtuk, a különböző szíriai csapatok egyre jobban szorongatják a terrorszervezetet, már legalább három fronton folyik a küzdelem.

Az IS-ellenes erők haladnak tovább Rakka városa és a szintén a tartományban található Tabqa-gát felé. Az IS épp pénteken szólította fel a város lakóit, hogy szolgáltassák be a tévékészülékeiket, úgyhogy ha sikerül is elérni és felszabadítani Rakkát, a forradalmat valószínűleg nem lehet majd tévén nézni.

Szintén szombaton "a szíriai tűzszünetet felügyelő orosz központ" MTI által tolmácsolt jelentése szerint török katonák jelentek meg az oroszok által támogatott kormánycsapatok által ostromolt Aleppótól északra, és csatlakoztak az ott gyülekező mintegy 2000 fegyvereshez. A valaha virágzó nagyváros délnyugati részén pedig 1000 fegyveres indított támadást Aszad szíriai, iráni és libanoni katonákból álló erői ellen.

A szervezet az an-Núszra Front és több más iszlamista erő heves rakétázásairól is beszámol, melyekben több mint negyven ember vesztette életét; ezt más források is megerősítik, sőt hozzáteszik, hogy egy kormánycsapatok kezén lévő lőszerraktárat is sikerült felrobbantani:

VIDEO: Footage shows the moment an ATGM fired by opposition forces destroys an ammunition storage facility in Aleppo pic.twitter.com/4PqBxPWRU0

— Conflict News (@Conflicts) 2016. június 4.

Rovatok