Index Vakbarát Hírportál

Ferenc pápa bekeményít a pedofíliával szemben

2016. június 4., szombat 13:40

Ferenc pápa bejelentette, hogy a jövőben az egyház szigorúbban fog fellépni azokkal a vezetőivel szemben, akik nem veszik elég komolyan a papok visszaéléseivel kapcsolatos ügyeket.

A katolikus egyházat alapjaiban rázta meg az a botrány, amelyet a Boston Globe nevű lap robbantott ki még 2003-ban, és amelyről az Oscar-díjas Spotlight című film is szól: kiderült, hogy a papok nagy számban molesztáltak gyerekeket, és ha az egyház helyi vezetői erről tudomást szereztek, általában megpróbálták eltussolni az ügyet, és valódi következmények helyett a vétkező papokat csak másik egyházközségbe helyezték át.

Ferenc pápa már 2014-ben is létrehozott egy vatikáni bizottságot a helyzet kezelésére, az új pápai rendelet pedig azt ígéri, hogy minden ilyen esetet fel fognak tárni, és amelyik püspökről kiderül, hogy nem járt el megfelelően, azt eltávolítják a pozíciójából.

Rovatok