Index Vakbarát Hírportál

Savas kádban végzi ki saját harcosait az Iszlám Állam

2016. június 5., vasárnap 20:07

Súlyos tisztogatásokba kezdett az Iszlám Állam, miután a nemzetközi koalíció több vezetőjükkel is végzett az elmúlt időszakban, írja az Independent.

A terrorszervezet a múlt hónap során 25 megkötözött emberét mártotta savas kádba az iraki Moszulban, akiket azzal vádoltak, hogy információkkal segítették az ellenséget. Úgy tudni, az Iszlám Állam harcosai közül, némi pénzért cserébe, egyre többen kezdenek el információkat szivárogtatni az iraki hatóságoknak, miután a terrorszervezet jelentősen megvágta a fizetéseket.

Az Iszlám Állam természetesen igyekszik lebuktatni a kémkedéssel gyanúsított embereit: néha szándékosan hamis információkat terjesztenek a gyanús elemek között, olykor pedig egyszerűen csak elkobozzák tőlük, majd átkutatják a mobiltelefonjaikat, ha pedig szokatlan telefonszámot találnak, akkor azt azonnal, a telefon tulajdonosának jelenlétében tárcsázni kezdik, hogy kiderüljön, kikkel tartja a kapcsolatot.

Egy másik iraki forrás szerint már áprilisban is legalább tíz árulással vádolt harcosát végezte ki az Iszlám Állam, de úgy tudják, hasonló okokból több emberét is bebörtönözte a terrorszervezet, másokat pedig elrettentésképp társaik előtt lőttek le. A tisztogatások miatt sokan megszöknek, vagy azon vannak, hogy mielőbb megszökjenek, nehogy ők legyenek az újabb áldozatok.

Rovatok