Index Vakbarát Hírportál

Felrobbantottak egy rendőrségi buszt Isztambulban, tizenegyen meghaltak

2016. június 7., kedd 08:17

Járókelők is meghaltak abban a pokolgépes merényletben, amit Isztambul belvárosában követtek el ismeretlenek. Magyar áldozatról nem tudni. A bomba erejét jelzi, hogy egy közeli épületben leszakadt az álmennyezet.

Ismeretlen támadók autóba rejtett bombával felrobbantottak egy rendőrségi buszt Isztambul központjában, a Vezneciler metróállomásnál kedden reggel, jelentette a török állami média és a CNN.  A merénylet az egyik legnépszerűbb látnivalótól, a Fedett Bazártól egy kilométerre történt.

Óvatosságot kér a külügy

Óvatosságra kéri az Isztambulban tartózkodó és az oda készülő magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.

Az isztambuli főkonzulátus a +90 533 375 8715 telefonszámon érhető el.

A legfrissebb információk szerint tizenegyen meghaltak és harminchatan megsérültek. A halálos áldozatok között négy civil is van. „Három sérült állapota súlyos” – mondta Vasip Sahin, Isztambul kormányzója a helyszínen. 

A robbanás után lövéseket is hallani lehetett, de ezt az információt hivatalosan még nem erősítették meg. 

Az MTI megkeresésére az isztambuli főkonzulátuson azt mondták, hogy a legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint a halottak török állampolgárok.

A közelben lévő üzleteket és autókat megrongálta a detonáció. Az épületeket kiürítették, a környéket lezárták a rendőrök. Egy egyetemi épületben is komoly károk keletkeztek, az álmennyezet több helyen leszakadt, az ablakok betörtek. A tanítás átmenetileg szünetel.

Később a helyszínen megsemmisítettek egy gyanús csomagot, az ellenőrzött robbantásra a közeli dzsámiból figyelmeztették az embereket. Egy helikopterrel és egy drónnal is figyelik a területet. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök meglátogatta a kórházba szállított sebesülteket. Az államfő elítélte, és „megbocsáthatatlannak” minősítette a merényletet, úgy fogalmazott:

az ítéletnapig folytatjuk a terrorizmus elleni küzdelmet. Támadásra bárhol, bármikor sor kerülhet, fel kell rá készülnünk és meg is teszünk minden óvintézkedést, hogy a minimálisra szorítsuk a fenyegetést

– tette hozzá.

Az elmúlt hónapokban Isztambult és a török fővárost, Ankarát legalább hatszor érte terrortámadás. A legutóbbi május 12-én volt Isztambul ázsiai részén, a külvárosban. Akkor nyolcan sérültek meg.

A támadásért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget, de a török sajtó a szakadár Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) gyanakszik, mert ők nem turistákat, hanem általában a török hatóságot veszik célba. 

Rovatok