Index Vakbarát Hírportál

Megsebesülhetett az Iszlám Állam vezetője

2016. június 10., péntek 13:45

Légicsapásban megsebesült az Iszlám Állam vezetője egy iraki televízió pénteki értesülése szerint.

Az al-Szumaríja tévé bejelentésére hivatkozva az MTI az írja, hogy Abu Bakr al-Bagdadi és az IÁ további magas rangú emberei megsebesültek csütörtökön a koalíciós erők egyik légicsapásában, amelyet a szervezet egyik parancsnoki épületére mértek a szíriai határ közelében.

Chris Garver ezredes, a nemzetközi koalíció egyik szóvivője azonban azt közölte a Reutersszel, hogy egyelőre nem tudja megerősíteni az értesülést.

Nemrégiben írtuk, hogy szorul a hurok az Iszlám Állam körül. Már három fronton szorongatják Abu al-Bagdadi terrorállamát, ráadásul az Egyesült Államok is egyre nagyobb erőket dob harcba: az ütközetekben a kurdokkal vállt vállnak vetve harcolnak a különleges erők kommandósai. De az Iszlám Állam meggyengülésével borul a közel-keleti dominó, Irak és Szíria után Törökországot is beszippanthatja a konfliktus.

Rovatok