Index Vakbarát Hírportál

Obama: Terrorista merénylet volt az orlandói mészárlás

2016. június 12., vasárnap 20:25

Barack Obama arról beszélt: az amerikaiak most egységesek a gyászban, a fölháborodásban, és készek arra, hogy megvédjék magukat. Az orlandói tragédia után sorra érkeznek a részvétnyilvánítások, megszólalt Putyin és Ferenc pápa is. Szivárványszínnel és leengedett zászlókkal jelzik a szolidaritást. Reagáltak az amerikai elnökjelöltek is, Hillary Clinton azt üzente az LMBTQI-közösségnek, hogy milliószámra vannak szövetségeseik, míg Trump az ország gyenge vezetését okolta azért, hogy ez a merénylet bekövetkezett.

Terrorcselekmény és egyszersmind gyűlölet-bűncselekmény volt

- mondta Barack Obama amerikai elnök az orlandói mészárlásról. Hozzátette, az FBI terrortámadásként kezeli az ügyet. Obama szerint a támadás helye nem csupán egy klub volt, hanem a szolidaritás egyik helyszíne. Beszédében ártatlan tömegek brutális meggyilkolásaként beszélt a merényletről, azt mondta, hogy bármely amerikai ellen elkövetett támadás mindenki ellen elkövetett támadás.

Együtt vagyunk a bánatban, a felháborodásban és kötelességünk megvédeni népünket

− mondta. 

Az Egyesült Államok történetének eddigi legvéresebb lövöldözés zajlott le vasárnapra virradó éjszaka a floridai Orlando egyik melegbárjában. A lövöldözés kitörésekor egy rendőr, aki a klubban teljesített szolgálatot, viszonozta a támadó lövéseit, amire az túszokat ejtett. A túszdráma több órán keresztül folyt, végül lelőtték a támadót. Legalább 50 ember meghalt és 53 megsebesült.

Ma olyan dologgal állunk szemben, amit soha nem képzeltünk volna, ami elképzelhetetlen

− mondta az orlandói polgármester, Buddy Dyer, látva a vérrel borított helyszínt. A polgármester rendkívüli állapotot hirdetett. A polgármester beszélt Barack Obama elnökkel, aki megígért minden erőforrást, amit csak a szövetségi kormányzat adhat.

Putyin és a pápa is részvétet nyilvánított

Együttérzését fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Barack Obama amerikai elnöknek, közölte a Kreml sajtóosztálya. A részvétnyilvánító üzenetben Putyin hangsúlyozta, hogy

Oroszországban osztoznak azok fájdalmán és gyászán, akik elvesztették szeretteiket és rokonaikat ennek a barbár bűntettnek a következtében, és remélik a sebesültek mielőbbi felépülését

A Vatikán szóvivője is kiadott egy közleményt, melyben azt írja

Az iszonyat és elítélés legmélyebb érzését fejezte ki Ferenc pápa a merénylet kapcsán

Federico Lombardi elmondta, a katolikus egyházfő elítéli a "gyilkos ostobaságot s az értelmetlen gyűlöletet". A pápa "imával és részvéttel" csatlakozik az áldozatok családjaihoz és a sebesültekhez, írja az MTI.

A francia államfőt, Francois Hollande-ot is lesújtották az Orlandoban történtek, és elmondta, az amerikaiak Franciaország teljes támogatását élvezik ezekben a nehéz időkben.

A NATO-főtitká, Ban Ki Mun mély együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak, és szolidaritásáról biztosította Washingtont, valamint az Egyesült Államok egész lakosságát, írja az MTI. Azt mondta: együtt gyászol mindenkivel, aki elveszítette szerettei egyikét, a meleg, leszbikus és transznemű közösséggel, valamint az egész amerikai néppel. A NATO továbbra is egyesült erővel küzd a terrorizmus ellen és a nyitott társadalmak védelméért, jelentette ki.

A német államfő részvéttáviratot küldött Obamának. Ebben arról írt: mélyen megrázta a merénylet,

aligha lehet egy ilyen cselekedet horderejét felmérni, mind emberileg, mind politikailag.

Szivárványszínű tiszteletadás

Obama elnök elrendelte, hogy a Fehér Háznál és a szövetségi épületeknél engedjék félárbócra a zászlókat csütörtök naplementéig a terrortámadás áldozatainak emlékére. Ugyanezt rendelte el New York polgármestere is, ahogy azt is, hogy a városháza szivárványszínű fénybe boruljon alkonyatkor az LMBTQ-társadalom tiszteletére.

Tel Aviv polgármestere is hasonló gesztust tett:

In solidarity with #Orlando #TelAviv City Hall is lit up with the #USA flag and the flag of the #LGBTQ community pic.twitter.com/ULKR0BeR7N

— Mayor of Tel Aviv (@MayorOfTelAviv) 2016. június 12.

Clinton: Milliók a szövetségeseitek

A mészárlás hírére reagáltak az elnökjelöltek is.

Hillary Clinton, a demokraták jelöltje arról írt a Twitteren, hogy a lesújtó hírre ébredt, és a gondolatai azoknál járnak, akiket érint ez a borzalmas tragédia. Később azzal folytatta, hogy imádkozik az áldozatokért, és üzent az LMBTQI-közösségnek: milliószámra vannak szövetségeseik szerte az országban, ő maga is egy közülük.

Kitért a fegyvertartás szigorítására is: muszáj, hogy távol tartsuk az olyan fegyvereket, amilyenek tegnap éjjel használtak, a terroristák és más erőszakos bűnözők kezétől, írta.

Trump nekiment Obamának és Clintonnak

A republikánus Donald Trump először pár tényszerű mondatra szorítkozott arról, hogy nagyon súlyos lövöldözés történt, a rendőrség terrorizmus lehetőségét is vizsgálja, sok a halott és a sérült. Később, közvetlenül az amerikai elnök beszéde előtt azt írta:

Vajon meg fogja egyáltalán említeni Obama elnök a radikális iszlám terrorizmus kifejezést? Mert ha nem, azonnal le kellene mondania szégyenében.

Trump nemsokára a riválisának is nekiment, mondván ha Clinton nem képes kimondani a "radikális iszlám" szavakat, ki kéne szállnia a versenyből. Trump szerint ha Amerika nagyon gyorsan nem válik erősebbé és okosabbá, akkor "nem lesz többé országunk".

Mert a vezetőink gyengék. Mondtam, hogy ez fog történni, és ennél még csak rosszabb lesz

- fogalmazott.

Rovatok