Index Vakbarát Hírportál

Négymilliárd dolláros kalandparkra adta áldását Putyin

2016. június 13., hétfő 23:14

Így kell elintézni egy beruházás ügyeit, ahogyan azt Kaluga megye kormányzója tette:

„Tudja, félek is, nehogy elkiabáljam, de van nekünk egy projektünk, egy afféle Disneyland, amit Moszkva megye határánál szeretnénk megvalósítani” – kezdte Vlagyimir Putyinnal való találkozóján Anatolij Artamonov. Elmondta hogy milyen jó helyet választottak ki, működő katonai és részben civil repülőtér, vasúti összeköttetés és a Moszkvába vezető főút közelében. 220 hektárt már el is különítettek, megállapodást is aláírtak a beruházóval. Az "Oroszország varázslatos világa” komplexumban lesz szálloda, gyermekeket oktató interaktív dolgok, a világ legnagyobb aquaparkja.

„Nem akarom untatni az összes lehetőség felsorolásával, de egy részt, amely Szentpétervárt illeti, elmondok: az Admiralitásól a Szenátus térig, minden, ami a Néva sugárúton van felépülne – ráadásul zárt térben.”

„Érdekes, és mennyibe kerülne a projekt?” – kérdezte a szentpétervári születésű elnök. 

„Négymilliárd dollár, és a beruházók nem kérnek állami hozzájárulást, csupán jóváhagyást. Mi a magunk részéről támogatjuk, de ha ön is támogatja, akkor a befektetők még biztosabbak lennének.”

„Természetesen, nagyon szívesen” – mondta Putyin. 

A kissé kaotikus látványtervekért kattintson ide.

Nagyjából így írta le a pénteki esetet Ria Novosztyi is, de a beruházó kilétét nem fedték fel. A z viszont tudható, hogy 2011-ben már felmerült ugyanez a terv – igaz, akkor 2,5 milliárd dolláros költségvetéssel –, és akkor a Kaliforniában bejegyzett Moschanko Investment Group (MIG 2000) volt a beruházó-ötletgazda, a Gary Goddard Entertainment Design, a ProFun/Management Resources és a Brand Studios bevonásával. 

A tervből akkor éppúgy nem lett semmi, mint ezzel a Balatonfüredre megálmodott gigantikus aquaparkkal –, igaz, akkor Putyin sem mondta nyilvánosan, hogy áldását adja rá.

Rovatok