Index Vakbarát Hírportál

Megműtötték Silvio Berlusconit

2016. június 14., kedd 10:58

Kedd délelőtt négyórás szívműtéten esett át Silvio Berlusconi a milánói San Raffaele kórházban, szívbillentyűt cseréltek, írja a local. A műtét várhatóan négy órán keresztül tart. 

Múlt hét kedden még csak arról lehetett tudni, hogy a volt olasz miniszterelnököt kórházba szállították szívelégtelenség miatt, de aggodalomra semmi ok, csak néhány napos kezelés vár a politikusra. 

Két nappal később kiderült, hogy a helyzet ennél jóval durvább volt, valójában súlyos szívrohamot kapott, ami kis híján az életébe került. 

A műtétje előtti délután Berlusconi azt írta a facebookon, hogy aggódik, de vigasztalja a sok szeretet, amit mindenfelől, még politikai ellenfeleitől is kap.  

Egyes források szerint rosszulléte összefüggésben van azzal, hogy a másfél héttel ezelőtti olasz önkormányzati választások miatt izgatta fel magát, ahol egyértelművé vált: a kormányzó olasz balközép erők ellenfele már nem Berlusconi pártja, hanem a semmiből tömegmozgalommá nőtt, a hagyományos pártpolitizálást elutasító 5 Csillag Mozgalom.

A négyszeres volt olasz kormányfőt korábban adócsalásért elítélték, büntetését 2014 májusa és 2015 márciusa között egy idősek otthonában végzett közmunkával teljesítette. Azóta Silvio Berlusconi látszólag visszavonult az aktív politikától: a mostani önkormányzati választásokon azonban ismét ő döntött a Forza Italia vezette jobbközép szövetség jelöltjeiről. Ezért számos kritikát kapott Matteo Salvinitől, a szintén ellenzéki Északi Liga vezérétől, aki megújult és "Berlusconi-mentes" politikát szorgalmaz az olasz jobboldali-jobbközép erőknél.

Rovatok