Index Vakbarát Hírportál

Hat év börtön a kisfiút megerőszakoló iráni menekültnek

2016. június 15., szerda 19:27 | aznap frissítve

Hat év börtönre ítélték azt az iráni férfit, aki megerőszakolt egy tízéves kisfiút egy osztrák uszodában, írja az Independent. A húsz éves férfi beismerte tettét. A múlt decemberi eset jelentős hatással volt az osztrákok közhangulatára, és muníciót adott szélsőjobbos politikai csoportok menekültellenes kampányához.

A férfi egy bécsi uszoda vécéjében erőszakolta meg a fiút. Tettét leküzdhetetlen nemi vággyal magyarázta, és hogy négy hónapja nem szexelt. 

A védők a férfi fiatal korára, büntetlen előéletére, és nehéz életkörülményeit hozták fel a tárgyaláson.

A kisfiú édesanyja ugyanakkor elmondta, hogy gyereke minden éjjel sikoltozva ébred, és öngyilkosságról beszél. Az anya egyébként korábban maga is menekültként érkezett Szerbiából. 

Az ítéletet még súlyosbíthatják, és az elkövető akár 15 évet is kaphat.

Az eset nagy viharokat kavart egész Európában, táptalajt adva menekültellenes indulatoknak. A statisztikák szerint ugyanakkor a menekültek által elkövetett szexuális bűncselekmények nagyon kis részét teszik ki az összes, hozzájuk köthető törvénysértésnek. A legtöbb ügy iratokkal és utazással kapcsolatos.

Rovatok