Index Vakbarát Hírportál

65 300 000 embernek kellett elhagynia az otthonát

2016. június 20., hétfő 10:18 | aznap frissítve

Tavaly 65,3 millióra nőtt a világon a menekültek száma - a II. világháború óta a legtöbb. Ennek nagyrészt a szíriai és az afganisztáni konfliktus az oka - közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) hétfői jelentése.

21,3 millióan hagyták el hazájukat, 40,8 millió az otthonukból elüldözött, de saját hazájukban tartózkodó belső menekültek száma, további 3,2 millióan pedig menedékkérelmük elbírálására várnak - , felük 18 évnél fiatalabb. A menekültek több mint fele három országból származik: Szíriából, Afganisztánból és Szomáliából.

A Föld nagyjából minden 113. lakója külföldön élő menekült, hazájában tartózkodó belső menekült vagy menedékkérő.

2015-ben percenként 24 ember kényszerült otthona elhagyására. A menekültek 86 százalékának továbbra is a fejlődő országok nyújtanak otthont. A világon jelenleg is Törökország a legnagyobb befogadó ország, ahol 2,5 millió menekült él. Második a sorban Pakisztán 1,6 millió befogadott menekülttel, harmadik helyen pedig a 4,1 millió lakosú Libanon áll, ahol ezer lakosra 183 menekült jut.

Már 2014 is rosszabb volt a korábbiaknál: akkor 60 millió ember menekült el otthonából külföldre vagy más, biztonságosabb helyre hazáján belül, de tavaly ez a szám csaknem 10 százalékkal nőtt.

Az UNHCR felszólította az európai és más kontinensek vezetőit, hogy tegyenek többet a háborúk megfékezése érdekében, ami által csökkenhet a menekülthullám is.

Rovatok