A Nagy-Britanniában tartott népszavazáson részt vevők 52 százaléka arra szavazott, hogy az ország lépjen ki az Európai Unióból. A népszavazás eredménye ugyan jogilag nem kötelező érvényű, de a demokrácia szabályai szerint a kormánynak tiszteletben kell tartania a referendum eredményét.
Az Egyesült Királyságnak valamilyen formában jeleznie kell az Európai Tanácsnak, hogy ki akar lépni az Európai Unióból. Erre az EU alapszerződésébe 2009-ben bekerült 50. cikkely ad lehetőséget. A most lemondott David Cameron brit miniszterelnök már bejelentette, hogy nem ő akarja levezényelni ezt a folyamatot.
A Politico szerint ezt senki sem várja Camerontól, de azt igen, hogy minél hamarabb jelentse be az EU felé a kilépési szándékot. Ha ugyanis ez nagyon elhúzódna, akkor könnyen olyan spekulációk kelnének lábra, hogy mindenféle titkos háttéralkuk és egyeztetések folynak a háttérben. Várható, hogy Cameron a jövő hét keddi brüsszeli csúcstalálkozón jelenti be a britek kilépési szándékát.
Cameron lemondása után szükség van egy új kormányfőre, aki megkezdi a kilépési tárgyalásokat Brüsszellel. Az új miniszterelnököt a brit konzervatív párt októberi kongresszusán jelölhetik, és a parlamentnek meg kell szavaznia.
A kilépési tárgyalásokat az uniós országok vezetőiből álló Európai Tanács folytatja a brit kormánnyal. David Cameron azt mondta: a tárgyalásokon a skót, a walesi és az észak-ír kormányok részvételére is, hogy mindenki képviselhesse érdekeit. Ez rögtön érdekes helyzetet teremthet. A kilépéssel egyet nem értő skótok ugyanis már bejelentették, hogy ismét napirendre veszik az Egyesült Királyságból való kiválásukat, hasonlót pedzegetnek a walesiek, az észak-írek pedig azt fontolgatják, hogy az EU-tag Írországhoz csatlakoznak.
Az uniós alapszerződés (.pdf) 50. cikke szerint a kilépés a bejelentéstől számított két év elteltével történik meg. Innentől az Egyesült Királyságra többé nem alkalmazhatók az uniós alapszerződés szabályai, kivéve ha az Európai Tanács az érintett tagállammal egyetértésben ennek a határidőnek a meghosszabbításáról egyhangúlag határoz. Most sokan kétségbe vonják, hogy két év alatt sikerül-e letárgyalni a britek kilépését, annyi ugyanis a teendő.
Nagyon sok mindent kell végigtárgyalni a kilépéshez, hiszen Nagy-Britannia gazdasága, munkaerőpiaca ezer szálon kötődik az EU-hoz. Az EU-ba áramlik a brit kivitel 50 százaléka, az import 50 százaléka pedig az uniós országokból érkezik. Több ezer uniós és brit jogszabályt kell átnézni. Tisztázni kell a kereskedelmi szerződéseket, a vámtételeket, Nagy-Britannia hozzáférési lehetőségeit az uniós belső piachoz, a közlekedésre, utazásra vagy a klímapolitikára vonatkozó szabályokat. Újra kell szabályozni a munkavállalás, a tanulás, az egészségügyi ellátás feltételeit. Át kell nézni az Egyesült Királyságban élő és dolgozó kétmillió külföldire vonatkozó szabályokat, és a más uniós országokban élő és dolgozó egymillió brit állampolgárra vonatkozó feltételeket. Az EU-ban egységesek a pénzügyi szolgáltatások is, így szabályozni kell, milyen feltételekkel működhetnek a brit bankok az EU-ban. Számolni kell azzal is, hogy Nagy-Britannia a kilépés után nem fog befizetni az uniós költségvetésbe. A kieső pénzt vagy a többi nettó befizetőnek, elsősorban Németországnak kell pótolnia, vagy ennyivel csökken az EU költségvetése.
Ha 2018 második feléig sikerül egyezségre jutni Brüsszelnek és a briteknek, még a kilépési megállapodás szentesítése sem lesz egyszerű. A megállapodást az Európai Tanács minősített többséggel fogadhatja el az Európai Parlament egyetértése után. Bár a kilépési tárgyalások bonyolultak és hosszadalmasak lesznek, az európai gazdaság számára valószínűleg az lenne a legjobb, ha két éven belül sikerülne lezárni őket. A bizonytalanság ugyanis senkinek nem lenne jó.