Index Vakbarát Hírportál

Egy, kettő, három, ennyi legyen elég

2016. június 27., hétfő 16:53

Háromgyerekes családpolitikát és a mesterséges fogamzásgátlás széles körű alkalmazását sürgette hétfőn Roberto Duterte megválasztott Fülöp-szigeteki elnök, hogy országa népesedési problémájának gátat szabjon.

A leendő államfő ezzel összetűzésbe kerülhet a 80 százalékban római katolikus vallású Fülöp-szigeteken nagy befolyással bíró egyházzal, amely makacsul ellenez mindenféle fogamzásgátló módszert, írja az MTI. Duterte, Davao város leköszönő polgármestereként tartott beszédében elmondta: kormányzata feléleszti a korábbi családtervezési politikát (ezt Fidel Ramos korábbi elnök kabinetje nyíltan támogatta a római katolikus egyház erős ellenállásának dacára).

Szerinte a több gyerek vállalása tovább taszította a szegénység felé a családokat.

Visszaállítom a családtervezési programot. Egy, kettő, három, ennyi elég.

– mondta Duterte. Hozzátette: az ország lakossága elérte a 100 millió fős lakosságot, ebben a helyzetben pedig kész vállalni az összetűzést a római katolikus egyházzal is, amelynek hozzáállása, úgy véli, többé már nem realisztikus.

Duterte elsősorban trágár tirádákkal és halálos fenyegetésekkel megspékelt, populista és vélt vagy valós biztonsági fenyegetésekre rezonáló kampányüzeneteivel érte el földcsuszamlásszerű győzelmét az elnökválasztáson. Viccből például nemi szervük levágásával fenyegette meg azokat a férfiakat, akik nem tesznek eleget a családtervezési programnak.

Duterte felidézte: Davao polgármestereként olyan programot folytatott, amelynek értelmében pénzjutalmat kaptak a férfiak, ha önként vetették alá magukat vasectomiának, és az orvosok, akik elvégezték a fogamzásgátló beavatkozást.

Rovatok