Index Vakbarát Hírportál

Lebukott és félmillió dollárt fizet a dél-afrikai elnök az államnak

2016. június 27., hétfő 22:52

Az államkincstár jelentése alapján Jacob Zuma, dél-afrikai elnök több mint félmillió dollárt kellene hogy visszafizessen az államnak, miután állami pénzeket használt fel saját háza bővítésére, írja a Guardian. A fizetendő összeg az összes költség egy méltányos része, amelyet az elnök nem biztonsági fejlesztésekre, hanem többek között egy látogatóközpont, egy úszómedence és egy csirkeudvar építésére használt fel. 

A kincstárat a bíróság kérte fel a jelentés összeállítására, miután megállapították, hogy Zuma nem működött együtt a felügyeleti szervekkel, mikor azok megállapították, hogy jogszerűtlenül részesült állami pénzekből, ezzel pedig megsértette az alkotmányt. 

Az ellenzék üdvözölte a döntést, de úgy gondolják, hogy Zumának többet kéne fizetnie, mivel a megállapított 507 ezer dolláros összeg csak kicsivel több mint 3 százaléka a teljes elköltött összegnek. Az elnök azt nyilatkozta, hogy hajlandó lenne kifizetni az összeget, azonban sokan úgy gondolják, már késő, és a lemondását követelik, annak ellenére is, hogy a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszusból többen biztosították támogatásukról. 

Dél-Afrikában augusztus elején lesznek választások, ami majd megmutatja, hogy a Zumával szembeni elégedetlenség csökkentette-e az 1994 óta hatalmon lévő párt népszerűségét.

Rovatok