Index Vakbarát Hírportál

Irakban nyitottak irodát a magyar ökumenikusok

2016. június 29., szerda 06:31

Állandó képviseletet nyitott Irakban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, így biztosítva a folyamatos humanitárius jelenlétet a térségben, az iraki menekültek segítésére pedig adománygyűjtést indít - mondta Lehel László elnök-igazgató az MTI-nek. 

Mint mondta, azért esett a választásuk Irakra, mert a szíriai és az iraki válság jelenti most a legnagyobb kihívást Európa számára, onnan érkezik ugyanis a legtöbb menekült és migráns. Jelenleg a határokon túl Ukrajnában és Afganisztánban működik még irodájuk.

Az iraki Erbilben megnyitott képviseleten tervezik meg és bonyolítják majd le a segélyprogramokat, valamint bekapcsolódnak a segélyszervezetek közötti nemzetközi koordinációba is. Kezdetben néhány ezer embernek tudnak állandó segítséget nyújtani, később ezt a számot szeretnék akár tízezerre növelni. 

Az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete, melyet 1991-ben a hazai történelmi protestáns és ortodox egyházak alapítottak, hogy az "egyházak kinyújtott karjaként" professzionális segítséget nyújthasson a rászorulóknak. Huszonöt év alatt számos humanitárius szolgálatban vettek részt a világ különböző pontjain, a katasztrófa sújtotta vagy háború dúlta térségekben, 39 országban nyújtottak segítséget.

Rovatok