Index Vakbarát Hírportál

Ha nem fizetsz, eladják a szerveidet

2016. július 4., hétfő 18:44

Akik nem tudják kifizetni az utat Afrikából Európába, azokat megölik a szerveikért

– mondta az a volt embercsempész, akit még 2014-ben tartóztattak le Olaszországban, majd öt év börtönre ítélték. Az eritreai férfi vallomásából kiderült, hogy akik nem tudtak fizetni, azokat 15 ezer euróért adták el, főleg egyiptomi szervkereskedőknek. 

  A férfi vallomása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az olasz rendőrségnek sikerült lekapcsolnia egy nemzetközi embercsempész-hálózatot, írja az Independent .

A palermói rendőrség közleménye szerint a férfi segítségével most először tudták teljes mértékben visszakövetni a migránsok csempészésével kapcsolatos, mind Olaszországban, mind Észak-Afrikában jelenlévő bűnözői tevékenységeket. A férfi az első külföldi, akit tanúvédelem alá helyeztek az országban.

Vallomásában azt mondta, azért döntött a vallomás mellett, mert rengetegen haltak meg az utak során. Állítása szerint, főleg a lampedusai tragédia rázta meg, habár abban nem volt szerepe. Azt is hozzátette, hogy sokkal több áldozat van, mint amennyiről tudni lehet, csak Eritreában tízből nyolc család érintett.

Rovatok