Index Vakbarát Hírportál

Robbantottak az iszlám egyik legszentebb helyén

2016. július 4., hétfő 19:40 | aznap frissítve

Öngyilkos merénylő robbantott Medinában. A robbantás a muszlim vallás második legszentebb helyénél, Mohamed próféta síremlékénél történt. A szaúdi belügyminiszter négy halottat és öt sérültet jelentett be hétfőn késő este. Maga a merénylő is meghalt.

A merénylet azért is figyelemre méltó, mert a próféta mecsetje az iszlám vallás minden követőjének szent helye. Csak Mekka bír nagyobb jelentőséggel a muszlimok számára.

Eddig egy szervezet sem vállalta a felelősséget. Az Iszlám Állam azonban két éve nyilatkozatot adott ki, hogy elfoglalná Szaúd-Arábiát, és ott lerombolná Mekkát. Ezek a zarándokhelyek a terrorszervezet szerint a bálványimádás melegágyai.

Szaúd-Arábiában 24 óra alatt ez volt a harmadik robbantás: korábban a síiták által lakott al-Katif városában robbant bomba. 

Hétfő reggel Dzsidda vörös-tengeri kikötővárosban követtek el öngyilkos merényletet az amerikai konzulátus épületével szemben. A támadásnak nem voltak halálos áldozatai.

Rovatok