Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államokban a buszoknak is füle van

2016. július 5., kedd 08:25

A hatóságoknak el kellett távolítania a New Jersey-i tömegközlekedési eszközökre telepített lehallgató-készülékeket a lakosság felháborodása miatt – írja a Boingboing.net.

Az Egyesült Államokban egyre több helyet – köztük buszokat, esőbeállókat és egyéb közterületeket – poloskáznak be a bűnüldözők, hogy így gyűjtsenek további bizonyítékokat a közterületen történt bűncselekmények felderítésére. Míg New Jersey-ben az elővárosi vonatokról a népharag most lesöpörte az eszközöket, addig Baltimore-ban és Oaklandben továbbra is üzemelhetnek.

A hatóságok azzal érvelnek, hogy a rögzített adatokat csak akkor használják fel, ha bűncselekmény történik. Továbbá azzal, hogy a közterületekre az emberek eleve nem úgy gondolnak, mint a privát területükre.

Ez azonban sokakat nem nyugtat meg. Egyrészről a tömeges adatgyűjtés egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyebb lenne megtalálni az elkövetőket. A lap azzal a példával él, hogy így gyakorlatilag csak azt a szalmakupacot növesztik meg, amelyikben a tűt keresik. Azt is problémásnak tartják, hogy az Egyesült Államok nagyvárosaiban leginkább a szegények használják a tömegközlekedést, vagyis a törvénysértők kis szelete figyelhető meg csak így.

Rovatok