Index Vakbarát Hírportál

Kína hadihajókkal készül a hágai döntésre

2016. július 5., kedd 11:36 | aznap frissítve

A hágai nemzetközi választottbíróság várhatóan mához egy hétre, július 12-én dönt a Dél-kínai-tengerről szóló területi vitában. Peking pedig, bár nem ismeri el a bíróság joghatóságát, kedd reggel legalább egy fregattal és két rombolóval egyhetes haditengerészeti gyakorlatot indított a térségben.

Útelágazódás

Az ügy magyar vonatkozásaként Medgyessy Péter volt miniszterelnök tegnap a Xinhua hivatalos kínai hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a választottbíróságot nem tartja illetékesnek az ügy rendezésében: szerinte az érintett felek közötti közvetlen tárgyalásokkal kéne rendezni a Dél-kínai-tengerről szóló vitát, a külső, nemzetközi szereplők és országok ebben nem tudnak segíteni, sőt, csak bonyolítják a helyzetet.

A Spratly és a Paracel-szigetek körüli tengeri régió egyes részeire Kína mellett Brunei, Malájzia, a Fülöp-szigetek és Vietnam is igényt tart. Hágában Kína és a Fülöp-szigetek közötti vita ügyében döntenek. A bírósághoz Manila fordult 2013-ban, az eljárást viszont Peking cirkusznak tartja, és nem vesz részt benne.

Kína stratégiája a megfigyelők szerint azért kockázatos, mert a döntés a többi, párhuzamos területi vitára nézve is precedenst teremthet. A régió, melyre Kína igényt formál és annak minden nagyhatalmi és katonai eszközzel igyekszik érvényt szerezni, a partjaitól igen messze húzódik. Nemzetközi és tengeri jogi szempontból ezek a területi igények nehezen igazolhatók – nem véletlen, hogy Kína inkább támaszpontok és mesterséges szigetek építésével, valamint katonai erődemonstrációkkal igyekszik azokat alátámasztani. Ha viszont egy független bíróság az egyik ilyen igényt megalapozatlannak mondja ki, az az egész régióra nézve alááshatja Kína törekvéseit.

A hivatalos kínai sajtó szerint természetesen az ország szuverenitásáról és sérthetetlenségéről van szó, amit semmiféle nemzetközi bíróság nem érvényteleníthet. "Elmúltak már azok az idők, amikor az országot Kelet-Ázsia beteg emberének tekintették, és kiszolgáltatták pár nyugati hatalom érdekeinek" – idézi a China Daily mai vezércikkét a Guardian. A kínai érdekszféra kiterjesztését rossz szemmel néző USA viszont az elmúlt években szintén több hadgyakorlatot tartott a környéken helyi szövetségeseivel.

A két szigetcsoport környéke nemcsak hajózási és katonai stratégiai szempontból jelentős: itt van a világ egyik legnagyobb kiaknázatlan földgáz- és olajlelőhelye, és halászati szempontból is kiemelt fontosságú.

Rovatok