Index Vakbarát Hírportál

Az ENSZ kritizálja, ahogy a határon bánunk a menekültekkel

2016. július 9., szombat 12:27

Magyarország visszatoloncolja a menekülteket Szerbiába, és embertelen körülmények közt tartja őket a tranzitzónák előtt, nyilatkozta az ENSZ menekültügyi szervezete a BBC-nek.

A nemzetközi szervezet rámutatott, hogy a menekültek visszatoloncolása nemzetközi egyezményekbe ütközik. A magyar gyakorlat miatt a napokban egyébként Szerbia is tiltakozott. A lap szerint a magyar erők a határ 8 kilométeres körzetében elfogottakat dobják vissza a déli országba.

Az ENSZ menekültügyi szervezete aggasztónak tartotta azt is, hogy a magyar kormány 800 menekültet tart a szabad ég alatt, szállás, vécék és víz nélkül.

Az Index járt a helyszínen, ahol kiderült, a magyar hatóságok azt is igyekeztek megakadályozni, hogy az önkéntesek ételt, vizet, és orvosi segítséget juttassanak el a menekülteknek. A tranzitzónáknál táborozók egyébként azok az emberek, akik hittek a magyar kormány ígéretének, és legálisan kértek bebocsátást.

A BBC megemlíti, hogy a közelmúltban ismét emelkedik a balkáni útvonalon érkezők száma. Továbbá emlékeztet a közelmúltbeli halálesetre, amikor egy 10 éves afgán fiú fulladt vízbe Horgosnál.

(Borítókép: Menekültek a tompai tranzitzóna területén. Huszti István / Index )

Rovatok