Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Goran Hadžić

2016. július 12., kedd 23:13

Ötvenhét éves korában meghalt Goran Hadžić horvátországi szerb politikus, az úgynevezett Szerb Krajinai Köztársaság volt elnöke, írja a Blic.rs.

Agydaganata volt, egy újvidéki kórházban érte a halál. 

A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék 2004. június 4-én emelt vádat ellene. Hadžić még aznap sietve elhagyta újvidéki villáját, a szökést pedig megörökítették az ENSZ-törvényszék ügyészségének nyomozói, akik megfigyelés alatt tartották a házat. Radovan Karadžić és Ratko Mladić után a balkáni háborúk egyik legkeresettebb vádlottja volt. 

Hét évig bujkált, végül két hónappal Ratko Mladić elfogása után, 2011 júliusában tartóztatták le az Újvidéktől délre elterülő Fruška Gora (Tarcal) hegységben. Egy értékes Modigliani-festmény vezette nyomra a szerb hatóságokat. 

Hágában tizennégy vádpontban háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolták meg, köztük a vukovári kórházban 1991 novemberében elkövetett mészárlásért. Elnöksége idején több száz civilt, köztük nőket és idős embereket gyilkoltak meg, több száz embert tartottak fogva és kínoztak meg, és több tízezer embert űztek el szülőföldjéről.

Pere 2012 októberében kezdődött, két évvel később az eljárást betegsége miatt kellett felfüggeszteni. Ügyvédje már akkor arról beszélt, hogy a „végső stádiumban van”. Tavaly áprilisban határozatlan időre hazaengedték, azóta Újvidéken élt.

Rovatok