Index Vakbarát Hírportál

Az iraki hadsereg már az Iszlám Állam elleni végső harcra hangol

2016. július 14., csütörtök 15:40

Katonai parádét tartottak csütörtökön Bagdadban a hasemita monarchia 1958-as  megdöntésének évfordulójára. A Haider al-Abádi miniszterelnök jelenlétében zajló díszmenettel egyben az Iszlám Állam (IS) elleni győzelmeket – Fallúdzsa bevételét – is ünnepelték, és a fegyveres erők az IS utolsó iraki bástyájának számító Moszul felszabadítására is hangoltak. A 2014 júniusában elfoglalt milliós nagyváros visszavételére márciusban indult offenzíva, melytől azonban senki nem vár gyors győzelmet – különösen nem a brutálisan meleg nyári hónapokban. 

Az iraki hadsereg, rendőrség és az el-Hasd es-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat, de keresztényeket és jazidiket is tömörítő félkatonai szervezet több száz tagja vonult fel fejük felett elhúzó harci repülőgépekkel egy emelvény előtt Bagdad belvárosában, a Tahrír téren. Az elmúlt hetek/hónapok/évek merényletei miatt óriási biztonsági intézkedések mellett tartott díszszemlét a hadsereg főparancsnoki tisztségét is betöltő Haider al-Abádi iraki miniszterelnök mellett más magas rangú katonai tisztségviselők és külföldi diplomáciai küldöttségek vezetői is megtekintették.

A parádén felvonultatták a hadsereg – főleg külföldi támogatás keretében beszerzett – legkorszerűbb harci eszközeit az M1-es amerikai harckocsiktól kezdve az orosz Pantsir-S1 mobil légvédelmi rakétaütegekig. 

Rovatok