Index Vakbarát Hírportál

Itt van az új brit miniszterelnök első parlamenti sikere

2016. július 19., kedd 06:46

A brit alsóház egy hosszú évek óta tartó vita végére tett pontot hétfőről keddre virradó éjszaka: 472:117 arányban támogatta a kormány indítványát a Trident fegyverrendszert hordozó nukleáris tengeralattjáró-flotta megújításáról.

Az eredetileg 1994-ben vízre bocsátott, négy tengeralattjáróból álló köteléket a 2030-as évekre cserélik le teljesen. Mindez 31 milliárd fontba (12 ezer milliárd forint) kerül, és egy 10 milliárd fontos tartalékot is létrehoznak.

Így szavazott az ellenzék

Az ezer sebből vérző Munkáspárt vezetése újabb csapást szenvedett a szavazással, mivel a nem szavazásra buzdító Jeremy Corbyn pártelnökkel a frakció többsége szembefordult.

A Skót Nemzeti Párt - egy képviselő kivételével - nemmel szavazott. A Tridenteket hordozó flotta mellesleg Skócia nyugati partjainál állomásozik.

A Munkáspárt és a skótok vívódásának, valamint a brit atomfegyverkezés hátterérőlkét brit történész beszélt.

Ezt mondta a miniszterelnök

A parlamenti vita egyik figyelemreméltó epizódja volt, amikor az egyik skót képviselő megkérdezte a miniszterelnököt: hajlandó lenne-e nukleáris fegyvert bevetni. May szemrebbenés nélkül igennel felelt, mondván: a nukleáris elrettentő erő fenntartásának éppen az az értelme, hogy az ellenség, ha támadásra szánja el magát, biztos legyen a megtorlásban. (Az MTI híre alapján.)

Rovatok