Index Vakbarát Hírportál

Menekültügyi főbiztos vezeti az ENSZ-főtitkári versenyt

2016. július 21., csütörtök 21:27

Antonio Guterres korábbi portugál miniszterelnök, az ENSZ előző menekültügyi főbiztosa kapta a legtöbb szavazatot azon az első, nem hivatalos szavazáson a világszervezet Biztonsági Tanácsában, melyen Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár utódjáról döntenek a tagállamok, írja az MTI.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén lezajlott voksoláson szoros küzdelem után a tizenkét jelölt közül a második helyen Danilo Türk korábbi szlovén elnök végzett - közölték diplomaták, de az eredményt hivatalosan nem hozták nyilvánosságra.

Ban Ki Mun mandátuma az év végén jár le. A zárt ajtók mögött meghozott döntést a világszervezet Közgyűlésének is jóvá kell hagynia. A több fordulóból álló választást követően a BT várhatóan októberben terjeszti jelöltjét a Közgyűlés elé.

Tavaly úgy tűnt, Áder János köztársasági elnök is gondolkozik az induláson, de végül nem állt bele. Az eddigi szokások alapján most Kelet-Európáé kellene, hogy legyen a poszt, csakhogy egyelőre senki nem igazán emelkedett ki a mezőnyből. Közben a szervezeten belül egyre többen gondolják úgy, hogy itt lenne az ideje egy női főtitkárnak. Mindezek alapján esélyesnek számít Helen Clark egykori új-zélandi kormányfő és Irina Bokova, az UNESCO vezetője is.

Rovatok