Index Vakbarát Hírportál

Nizza: 12 ember még életveszélyben

2016. július 22., péntek 16:08

Tizenketten vannak még életveszélyes állapotban a francia nemzeti ünnepen történt, 84 halálos áldozatot követelő nizzai terrortámadás sérültjei közül - mondta Francois Hollande.  "A veszély még nem múlt el, és nem csak Franciaországban" - közölte szavait az MTI.

A nizzai terrortámadással összefüggésben bírált Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter teljes bizalmát élvezi.

A belügyi tárca vezetőjét az ellenzék azzal vádolja, hogy nem a tényeknek megfelelően adott tájékoztatást a rendőrség nizzai bevetéséről. A Libération című baloldali lap helyszíni felvételekre hivatkozva csütörtöki számában azt állította, hogy a tengerparti sétányt, ami autómentes övezetté alakult július 14-én este, és ahol 30 ezren gyűltek össze a tűzijáték megtekintésére, a városvezetés egyetlen rendőrautóval zárta le, az országos rendőrség munkatársai pedig egyáltalán nem voltak jelen.

A belügyminiszter szerint ez nem igaz. Cazeneuve aláhúzta, hogy az országos kapitányság 64 rendőre segítette aznap a helyiek munkáját Nizzában.

Hollande elmondta: ezzel összefüggésben a jövő héten várható a rendőrség belső vizsgálatának eredménye.

A nizzai hatóságok tiltakozásukat fejezték ki, amiért a francia rendőrség terrorellenes egysége azt kérte, hogy töröljék a térfigyelő kamerák felvételeit a merényletről.

Rovatok