Index Vakbarát Hírportál

Őrizetben a müncheni lövöldöző barátja

2016. július 24., vasárnap 22:57

Egy 16 éves afgán fiút vett őrizetbe a müncheni rendőrség, azzal a gyanúval, hogy tudott az az Olympia bevásárlóközpontban kilenc embert megölt németországi születésű iráni származású barátjának gyilkos tervéről. 

Az is lehet, hogy nem csak passzivitásával járult hozzá a tragédiához, hanem társtettes volt. A hatóság szerint ugyanis a tinédzsernek köze lehetett ahhoz a bejegyzéshez a közösségi médiában, mellyel feltételezhetően a támadó akart minél több embert a müncheni Olympia bevásárlóközpont mellett található gyorsétteremhez csalogatni – írta az MTI.

A hatóság közleménye szerint a 16 éves fiú nem sokkal a lövöldözés után saját maga kereste fel a rendőrséget, de az azóta lefolytatott nyomozás ellentmondásokra derített fényt a vallomásában, ezért a rendőrök azt gyanítják, hogy tudta, mi készül, de nem jelentette, hogy ismerőse tömeggyilkosságot tervez, ami bűncselekmény.

A 18 éves merénylő ugyanakkor a rendőrség szerint nem állt kapcsolatban terroristacsoporttal. Korábban depresszióval kezelték, gyógyszeres kezelés alatt állt. Állítólag egy éven át készült a merényletre, amelyet egy színházi pisztolyból visszaalakított éles lőfegyverrel követett el. Az iskolában sokat szekált fiú állítólag sokszor mondta, hogy egyszer végez társaival is.

Rovatok