Index Vakbarát Hírportál

Az Y-generáció párkapcsolati kihívása: kevesebb netezés

2016. július 25., hétfő 22:05 | aznap frissítve

Egy amerikai felmérés 500 különböző generációba tartozó párt kérdezett meg a párkapcsolati szokásairól, hogy végül megállapítsa: az Y-generációnak nem okoz gondot a takarítás, vagy a vásárlás, amikor összeköltözik a partnerével. Konfliktust jelent viszont, hogy miként csökkentsék a netezéssel töltött időt. 

A Moshell által készített, és a Vocative által idézett felmérés szerint a 18-30 éves korosztály ezen problémája különösen érzékenyen érinti a férfiakat. Nem csak azért, mert a Pornhub tavalyi adatai szerint éppen ebből a generációból kerül ki nézőinek 60 százaléka. De egy 2014-es Neilsen-kimutatás szerint ezek a férfiak hetente 2 órával több online videót néznek, mint a nők, és egy órával több netes zenét is hallgatnak. 

A netezés mellett az étel megosztása jelent még nagy kihívást. Mindez annak fényében érdekes, hogy a 18-30-as generációra már jellemző, hogy eltávolodott a tradicionális nemi szerepektől. Közösen főznek, a férfiaknak sem okoz gondot a takarítás. Ez az a generáció, amely bátran kóstol meg új ízeket, és maga is gyakran főz otthon.

Ugyanakkor az Y-generáció férfiait zavarja, ha kedvenc ételüket a partnerük a megkérdezésük nélkül felfalja.

Ez azonban mégis nagy előrelépés az előző generációkhoz képest. A baby boom-generációt még erősen meghatározta, hogy összeköltözés után a férfiak leálltak a házimunkával. De az X-generációnál is kevesebb közös munkát végeznek a férfiak. 

Rovatok