Index Vakbarát Hírportál

Tizenhat év után véget ér a világ leghosszabb éhségsztrájkja

2016. július 26., kedd 18:26

Augusztus 9-én, kedden, fejezné be 16 éve tartó éhségsztrájkját egy ismert indiai emberi jogi aktivista, írja a Washington Post. A 43 éves Irom Sharmila az indiai hadsereg kiváltságai és kegyetlenkedései ellen tiltakozott, a jövőben azonban inkább politikusként hívná fel a figyelmet az ország konfliktusövezeteit érintő problémára.

Mivel az indiai kormány az éhségsztrájkot öngyilkossági kísérletnek minősítette, a nőt az elmúlt években orr-gyomor cső segítségével mesterségesen táplálták. Miután hosszú évek koplalásával sem sikerült célt érnie, Sharmila kedden bejelentette, hogy független jelöltként indulna a jövő évi választásokon az ország északkeleti részén található Manipurban.

Human Rights Alert szerint Sharmila nevéhez köthető a világ leghosszabb, 16 éven át tartó éhségsztrájkja. A szervezet nevében Babloo Loitongbam azt mondta: "Mindent tőle telhetőt megtett azoknak a családoknak az ügyében, amelyeknek tagjait a hadsereg tagjai megölték, megerőszakolták vagy megkínozták." A Twitteren többen is üdvözölték Sharmila döntését, illetve jövendőbeli politikai karrierjét.

A Manipur Vasladyjekét is ismert nőt öngyilkossági kísérlet vádjával már többször is letartóztatták, és bár két kisebb bíróság is úgy határozott, hogy az éhségsztrájk nem minősül öngyilkosságnak, a döntés ellen a kormány fellebbezett, Sharmilát pedig rendőri megfigyelés alá helyezték. Indiában egyébként Gandhi feltűnése óta komoly hagyománya van az éhségsztrájkolásnak.

Rovatok