Index Vakbarát Hírportál

Fiatal nőkkel teli autóra lőttek a rendőrök Nagyszombatnál

2016. augusztus 2., kedd 19:13

Több mint húsz kilométeres autós üldözés után két fiatal nő lőtt sebekkel került kórházba Nagyszombatnál, írja a Parameter.sk. Az autó nyomába eredő rendőrök összesen 32 két lövést adtak le, ebből 19 figyelmeztető volt, 13-szor pedig a járműre tüzeltek.

Kedd éjjel, egy óra körül, egy fiatal nőkkel teli, gyanúsan manőverező autót próbáltak megállítani járőrök Nagyszombaton. A Fiat Brava először lelassított, majd amikor a rendőr az autó elé állt, a sofőr ismét gázt adott. Ekkor kezdődött az autós üldözés. 

Mivel az autó majdnem elgázolta az egyik rendőrt, az egyenruhások az autóra lőttek, és a kocsi hátsó ütközőjét találták el. Az autó vezetője ezután sem lassított, Bucsány (Bučany) felé hajtott, a rendőrök pedig erősítést hívtak.

Karkóc (Trakovice) községbe érve a rendőrök újabb figyelmeztető lövéseket adtak le, ezek egyike eltalálta a Fiat egyik hátsó gumiabroncsát is. A sofőr így sem adta fel, Vágmedence (Madunice) községbe hajtott, ahol a helyi szövetkezet területén állt meg. 

Itt két járőr hagyta el a járművét, hogy megállítsák a sofőrt, ám az ismét a gázra lépett, és autójával őket vette célba. Ekkor a rendőrök ismét a levegőbe lőttek, továbbá sikerült kilőniük a Fiat abroncsait is. Az autó vezetője ekkor adta meg magát a rendőröknek, akik a sofőr kakastaréjos frizurája miatt az üldözés alatt végig azt hitték, hogy egy férfi ül a volán mögött.

A Parametert tájékoztató szlovák rendőrségi szóvivő elmondta, hogy az autót egy 21 éves galgóci nő vezette, akit két golyó talált el: az egyik a mellkasán, a másik a fülén. Az anyósülésen egy 16 éves lány ült, őt a vállán találták el a rendőrök. A másik két utas – egy 17 és egy 19 éves nő – sérülés nélkül úszta meg az üldözést.

A Körkép.sk úgy tudja, hogy az autót vezető nőnek egyáltalán nem volt jogosítványa, illetve hogy a helyszínelők az autó átvizsgálásakor kábítószer nyomaira bukkantak, így feltehetően a sofőr is kábítószer hatása alatt állt az üldözés alatt. A TVnoviny.sk is drogfüggő nőkről számolt be. A Fiaton szereplő rendszám egy másik járműhöz tartozott.

Közben Boris Chmel, a Mentőszolgálat Műveleti Központjának szóvivője a portálnak elmondta, hogy a sérültek eszméletüknél voltak, valamint hogy a Nagyszombati Egyetemi Kórházban, illetve a pozsonyi Egyetemi Gyermekkórház és Rendelőintézet sürgősségi osztályán látták el őket.

Rovatok