Index Vakbarát Hírportál

Trump nem érti, miért ne vethetné be az atomfegyvert

2016. augusztus 3., szerda 22:37

Tényleg túltolta a kampánytriciglit a republikánus jelölt, alulról fúrják a képviselőház elnökét, és persze megint előkerült az atomfegyver. Egy csokor szerdai kampányhír az óceán túlpartjáról, és nem meglepő, hogy mindegyik Trumpról szól.

Trump nem érti, hogy az atomfegyvereket legfeljebb az UFO-k ellen szabad  bevetni

Az amerikai kampányoknak mindig is az egyik sarokpontja volt az, mennyire tudták a jelöltek bizonyítani államvezetői készségüket, rátermettségüket (ez az a bizonyos leadership); az idei választási kampánynak is az az egyik nagy dilemmája, hogy

A demokrata narratívába illeszkedik bele az, hogy az Iszlám Államnak atomot ígérő Trumpról elég para történet került elő, méghozzá Michael Hayden egykori CIA- és NSA-főnöktől. Hayden egyik ismerőse hónapokkal ezelőtt külpolitikai tanácsokat adott az amúgy főleg outsider putyinistákkal dolgozó jelöltnek. Hayden szerint a szakértő akkor padlózott le Trumptól, amikor az háromszor egymás után is értetlenkedve megkérdezte egy eligazítás során:

Miért, ha van nukleáris fegyverünk, akkor miért ne vethetnénk be?

Meg tudtam volna akadályozni a szeptember 11-i merényletet

Trump maga is járja az országot, és igyekszik saját kijelentéseivel lenyomni a médiábana róla szóló kijelentéseket. Márpedig ehhez olyan vaskos dolgokat kell mondani, mint amilyet szerdán a floridai Daytona Beach-en sikerült, amikor a muszlimok en bloc kitiltásáról szóló ötletét ezzel az érvvel támogatta meg:

egyébként azok az emberek, akik lerombolták a World trade Centert valószínűleg egy Trump-elnökség alatt egész egyszerűen nem lehettek volna itt, hogy lerombolják a World Trade Centert

Alulról is be akarja venni Trump a republikánus pártot

Mike Pence, Trump alelnökjelöltje belekezdett abba, amire az alelnökjelölteket használni szokták: óvatosan minimalizálja a kampány járulékos károkozását.

Jelen esetben ez a kár a republikánus pártelittel való borzalmas viszony. Trump korábban többször is összecsattant a képviselőházi többséget vezető Paul Ryannal (akinek nem-is-olyan-titkos terveivel itt ismerkedhet meg), legutóbbi durva lépése az volt, hogy nem volt hajlandó támogatásáról biztosítani őt az idén ősszel esedékes kongresszusi választáson. Ez a gesztus - pontosabban a gesztus hiánya - a pártetikettben példátlan bumfordiságnak számít, szerdán azonban a stáb észbe kapott, és Mike Pence-en keresztül nyájasabb hangot ütött meg: az alelnökjelölt kiállt Ryan újraválasztása mellett, és a politikust "régi barátjának" és "erős konzervatív vezetőnek" nevezett. 

Pence szavaira mégsem dőlhet hátra Ryan, hiszen a Politico kiderítette, hogy egy csomó volt Trump-stábtag és önkéntes dolgozik azon, hogy a képviselőt már az augusztus 9-én esedékes  wisconsini republikánus előválasztáson megfúrják, és a Sarah Palin által is támogatott Paul Nehlen legyen a jelölt. 

Válságtanácskozásra hívták Trumpot

A republikánus belharc egy másik frontja a Khizr Khan-ügy mentén alakult ki. Ahogy arról mi is írtunk, Trump igen otrombán reagált az Irakban hősi halált halt muszlim származású amerikai katona szüleinek demokrata konvención elhangzott beszédére. Azonban célpontja ezúttal nem egy politikustársa, egy újságíró vagy egy demokrata szimpatizáns volt, hanem egy elesett katona családja.

Márpedig egyetlen politikus sem engedheti meg magának az Egyesült Államokban, hogy a hősi halottakon, az Amerikáért - egy mégoly ostoba háborúban is, mint az iraki - elesetteken poénkodjon. Egyszerűen ilyen nincs. Nem véletlen, hogy össznemzeti felháborodás tört ki, egy republikánus képviselő már ki is jelentette, hogy kénytelen Hillary Clintonra szavazni. Ráadásul szerdán az egyik legbefolyásosabb republikánus mágnás, a Hewlett-Packard Enterprise vezérigazgatója, Meg Whitman is kijelentette, hogy a "tisztességtelen, demagóg" és a demokráciára fenyegetést jelentő milliárdos helyett a demokrata jelöltet választja. 

A sajtóban több helyen is csak "48 órás ámokfutás"-nak nevezett trumpiáda után a republikánus párt Nagy Öregjei, Reince Priebus pártelnök (ez nem olyan erős pozíció, mint nálunk), a New York-i ex-polgármester Rudy Giuliani valamint az egykori házelnök, Newt Gingrich szükségét érezték, hogy találkozóra hívják az elnökjelöltet, méghozzá komoly szándékkal:

Rá akarják venni, hogy saját maga és a párt érdekében azonnal tervezze újra kamikázekampnyát.

Törekvésükhöz állítólag még Trump nagy befolyással bíró gyerekeit is meg akarják nyerni.

Mindkét jelöltnél csilingel a kassza

Donald Trump egyedül július folyamán 80 millió dollárt kalapozott össze a republikánus párton és közvetlen adományozókon keresztül, míg ellenfele összesen 90 millió dollárt gyűjtött össze. Amúgy senki ne kezdjen elnökválasztási kampányba addig, amíg nem teljesen biztos abban, hogy van (vagy lesz) egymilliárd dollárja a projektre! Obama 2012-ben még megúszta 738 millió dollárral, de sokan azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy ez a szám idén akár meg is duplázódhat. 

Rovatok