Index Vakbarát Hírportál

Legalább 15-en meghaltak Macedóniában a fővárosra lecsapó viharban

2016. augusztus 7., vasárnap 13:01

A macedón rendőrség közleménye szerint legalább 15 ember meghalt, hat eltűnt, és 22 megsérült és kórházba került a fővárosnál, Szkopjénél lecsapó vihar, illetve az azt követő áradások miatt, írja az AP hírügynökség.

A rendőrségi szóvivő a hírügynökséggel azt közölte, hogy heves esőzéssel, óriási széllel csapott le a vihar szombaton a fővárosra és környékére, elmondta az áldozatok és sebesültek számát is, de a halálok pontos okát nem részletezte.

A rendőrség speciális egységei, katonák és tűzoltók vonultak ki a vihar sújtotta helyszínekre: a főváros egyes részeire, illetve a körülötte található néhány kisebb településre. Több száz épület és autó rongálódott meg, utak váltak járhatatlanná, és több városrészben nincs áram.

A főváros polgármestere Koče Trajanovski úgy jellemezte a helyzetet, hogy ez a legrosszabb, amit Szkopje valaha látott.

Ugyanez a vihar gondokat okozott Horvátország egyes részein is. Több komp nem járt, több utat kellett lezárni a vihar okozta károk miatt, Vasárnap például a Zágrábot a tengerparttal összekötő autópályát kellett lezárni.

Rovatok