Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a szíriai háború leghíresebb életmentője

2016. augusztus 14., vasárnap 09:44

Khaled Omár Haráh 31 éves korában halt meg, amikor pénteken légicsapás érte azt az aleppói házat, ahol éppen tartózkodott a két lányával és a feleségével. Családja túlélte a bombázást.

Haráh volt a a Szíriai Polgári Védelem, más néven a „Fehér sisakos” egyik legrégebbi tagja, fegyvertelen önkéntesként több száz embert mentett ki lebombázott házakból, Nem tudni, hogy ki indította a légicsapást, de az elmúlt napokban orosz és szíriai gépek harcoltak Aleppó térségében, írja a PBS.

A férfi akkor vált világhírűvé, amikor 2014-ben élve hozott ki egy mindössze 10 napos gyereket egy összedőlt épületből. A videót azóta közel 1 millióan látták.

A kormányerők és a lázadók közti szíriai harcok az elmúlt napokban ismét hevesebbek lettek Aleppó térségében.  A közel-keleti ország második legnagyobb városa 2012 óta megosztott, nyugati felét a szíriai hadsereg, keleti részét fegyveres felkelőszervezetek tartják ellenőrzésük alatt. A július végén a Bassár el-Aszadhoz hű csapatok teljesen körbezárták Aleppót, 300 ezer embert bekerítve ezzel.

Hétfőn a lázadók azt jelentették, hogy áttörték a szír hadsereg blokádját és belekezdenek az egész város felszabadításába. Ugyanezen a napon a szír légierő klórgázas hordóbombákat vetetett be Aleppóban. Damaszkusz és Moszkva azonban a lázadókat teszi felelőssé értük.

Rovatok