Index Vakbarát Hírportál

Így jársz, ha diplomataként disszidálsz Észak-Koreából

2016. augusztus 20., szombat 14:20

Észak-Korea azt közölte, hogy a napokban disszidált magas rangú diplomatája valójában egy bűnöző, aki ellen régóta nyomoznak államtitok szándékos szivárogtatása, állami tulajdon sikkasztása és gyermekmolesztálás miatt, olvasható a CNN-en. A Reuters azt írta, hogy Phenjan szerint valójában a büntetés elől menekült a férfi, akit júniusban idéztek be.

Az észak-koreai állami hírügynökség szerint a férfi "egyértelműen megérdemli a büntetést a bűneiért, de a meneküléssel, a hazája, a szülei és testvérei elhagyásával bebizonyította, hogy egy söpredék, aki semennyire sem lojális, nincs lelkiismerete és erkölcse".

A KCNA hírügynökség nem nevezte nevén a diplomatát, Dél-Korea jelentette be szerdán, hogy Tae Jong Ho, Észak-Korea nagy-britanniai nagykövethelyettese Dél-Koreába távozott a feleségével és gyerekeivel. A kormány szerint ilyen magas rangú diplomata még soha nem szökött át északról délre, vagyis ez a történelem legmagasabb szintű disszidálása a kommunista diktatúrából a déli szomszédba.

A KCNA szerint Phenjan a diplomata átadását kérte a brit hatóságoktól, akik szerintük bemocskolták a brit jogállamiságot azzal, hogy a dél-koreai "báboknak" adták át a férfit, akit egyébként állami pénzek sikkasztásával, illetve államtitkok áruba bocsátásával is vádolnak.

A szöuli egyesítési minisztérium szerint Tae azért disszidált, mert Kim Dzsong Un kormányától megundorodva, valamint gyermekei jövőjéért aggódva úgy döntött, hogy a dél-koreai demokráciában akar élni. A brit külügyminisztérium egyelőre nem reagált a phenjani állításokra, a disszidens diplomata pedig jelenleg nem elérhető, írja az MTI.

Rovatok