Index Vakbarát Hírportál

Pedofil söpredéknek nevezte szökött diplomatáját Észak-Korea

2016. augusztus 20., szombat 21:19

Észak-Koreában az állami média azzal vádolta meg Szöulba menekült diplomatáját, hogy azért hagyta el váratlanul az országot, mert gyermekek megerőszakolásáért kellett volna felelnie, írja az MTI.

A KCNA hírügynökség nem nevezte nevén a diplomatát, Dél-Korea jelentette be szerdán, hogy Tae Jong Ho, Észak-Korea londoni nagykövetségéről családjával Szöulba menekült. A kormány szerint ilyen magas rangú diplomata még soha nem szökött át északról délre.

A KCNA szerint Phenjan a diplomata átadását kérte a brit hatóságoktól, akik szerintük bemocskolták a brit jogállamiságot azzal, hogy a dél-koreai "báboknak" adták át a férfit, akit egyébként állami pénzek sikkasztásával, illetve államtitkok áruba bocsátásával is vádolnak.

Ez a bűnös világos büntetést érdemel, de most bebizonyította, hogy csak emberi söpredék, alapvető lojalitás, lelkiismeret és erkölcsi érzék nélkül. A túlélés érdekében menekül, elhagyva hazáját, szüleit, rokonait, akik felnevelték és kiálltak mellette

– írták szombaton.

A szöuli egyesítési minisztérium szerint Tae azért disszidált, mert Kim Dzsong Un kormányától megundorodva, valamint gyermekei jövőjéért aggódva úgy döntött, hogy a dél-koreai demokráciában akar élni. A brit külügyminisztérium egyelőre nem reagált a phenjani állításokra, a disszidens diplomata pedig jelenleg nem elérhető.

Rovatok