Index Vakbarát Hírportál

A francia államtanács elé kerültek a burkinitilalmak

2016. augusztus 25., csütörtök 20:35 | aznap frissítve

A francia államtanács, vagyis a legfőbb közigazgatási bírósági szerv vizsgálatot indított, hogy megállapítsa, jogszerűek-e a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó, már legalább tizenöt francia település által bevezetett tilalom.

Cannes és a legtöbb város a tiltást azzal indokolta, hogy a burkini viselése „nem egyezik a Francia Köztársaság értékeivel”. A héten tizenöt nőt már meg is büntettek, amiért olyan ruhában merészelt fürdőzni, amilyenben jól érzi magát.

A világsajtót szerdán járták be azok a képek , amiken felfegyverzett rendőrök a nizzai tengerparton körbeálltak egy fejkendőben és teljes testet takaró ruhában fekvő nőt, majd arra kötelezték, hogy vegye le a ruháját. A nőn egyébként nem a betiltott burkini volt látható, csak egy sima kendő, amit magára terített, a rendőrök mégis intézkedtek. A fényképek tanúsága szerint meg is büntették.

Egy másik nőt Cannes-ban bírságoltak meg, mert nem „a jó erkölcsbe és szekularizmusnak megfelelő" öltözéket, hanem leggingset, tunikát és fejkendőt viselt.

Az államtanács csütörtökön hallgatja meg jogvédő szervezetek beadványát, amelyek amellett érvelnek, hogy a Villeneuve-Loubet-ben bevezetett tiltás jogszerűtlen. Ettől kezdődően 48 órája van a testületnek arra, hogy véleményt alkosson.

Az ügy megosztja a francia politikai elitet, írja az MTI. Manuel Valls francia miniszterelnök védelmébe vette a burkinit betiltó városok vezetőit, és csütörtökön azt mondta a BFM francia hírtelevíziónak, hogy Franciaországban jelenleg „a kultúrák harcát" vívják. Szerinte a burkini „a nők elnyomását" jelképezi, hozzátette azonban, hogy a hatóságoknak az emberi méltóságra tekintettel kellene betartatniuk a tilalmat.

A marokkói születésű Najat Vallaud-Belkacem közoktatásügyi miniszter arra figyelmeztetett, hogy a vita csak a rasszista retorikát táplálja. Hozzátette, ellenzi a burkini viselését, de nem ért egyet azzal, hogy a tilalom hasznára válna Franciaországnak a szélsőséges iszlamisták elleni harcban.

A francia fővárosba látogató Sadiq Khan, London polgármestere és Párizs vezetője is bírálta a bevezetett tilalmakat. Úgy vélték, a nőknek azt kellene viselniük a strandon, amit csak akarnak. Közben Londonban a francia nagykövetség előtti területet rögtönzött tengerparttá varázsolták tüntetők, akik a burkinik betiltása ellen tiltakoztak.

Rovatok