Index Vakbarát Hírportál

A németek 250-300 ezer menedékkérőre számítanak év végéig

2016. augusztus 28., vasárnap 08:20

A német hatóságok az év végéig 250-300 ezer menedékkérő érkezésére számítanak, mondta az MTI szerint Frank-Jürgen Weise, a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetője. Weise a Bild am Sonntag nevű lapnak nyilatkozott. Arról beszélt, hogy a hivatala nem képes megbízhatóan előrejelezni a számot, ez ugyanis a német belügyminisztérium feladata, de a BAMF mindenesetre úgy számol, hogy az év végig további 250-300 ezer menedékkérő érkezik az országba.

Ők erre az adatra alapozva mérik fel saját lehetőségeiket. Ha többen jönnének, az rendkívül nagy nyomás alá helyezné a hatóságokat, mondta Weise, aki szerint a most még elbírálásra váró 530 ezer kérelmet nem sikerül az év végéig feldolgozni.

A menedékjogi kérelmek elbírálásán gyorsítottak, de a feltorlódott ügyhátralék miatt így is igen hosszú, több mint hat hónap az átfutási idő. A BAMF az idei első félévben mintegy 283 ezer kérelmet bírált el, annyit, mint tavaly egész évben, mondta még júliusban Weise.

Rovatok