Index Vakbarát Hírportál

Szíriát bombázták a törökök, több tucatnyi halott

2016. augusztus 28., vasárnap 18:30

Törökország ismét lecsapott a szíriai kurd ellenzékiekre, vasárnap légicsapásokat hajtott végre a két ország határa mentén. A bombázásban a török hadsereg szerint 25 kurd harcos halt meg, egy civil szervezet viszont 35 polgári áldozatról számolt be - írja a BBC.

A török fegyveres erők öt napja indítottak kiterjedt hadműveletet Szíria északi részén, a kurdok és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen, hogy megtisztítsák tőlük a határvidéket.

Az Iszlám Állam és a kurdok jó ideje harcolnak egymással a török határ közelében. Ankara ezt egy hosszú ideig tétlenül nézte, és az Iszlám Állam megfékezésében sem volt különösen aktív. Elsősorban nem is a terroristákra, hanem a kurdokra vadásznak, amit az is jelez, hogy csak azután aktivizálták magukat a térségben, hogy az utóbbi hónapokban felbomlott a kurd békefolyamat, és Törökországban gyakorlatilag újraindult a kurdok évtizedes gerilla-polgárháborúja. 

Az MTI az Anadolu állami hírügynökségre hivatkozva azt írta, hogy a légicsapásokban a törökök szerint a Kurdisztáni Munkáspárt és a szíriai kurd Demokratikus Unió Pártja 25 tagja halt meg.

A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal dolgozó Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja viszont azt közölte, hogy a török tüzérségi és légicsapások legalább 35 szíriai civil halálát okozták vasárnap, ami a legtöbb halálos áldozatot jelenti a szerda óta tartó Eufráteszi Pajzs hadművelet eddigi napjait tekintve.

A török tüzérségi és légicsapások nagyszámú civil áldozatáról számolt be vasárnap a SANA szíriai állami hírügynökség is, amely az ország szuverenitását sértő beavatkozásnak minősíti a szerda óta tartó hadműveletet.

Ankarát kifejezetten aggasztja a kurdok térnyerése Észak-Szíriában. Attól tart, hogy ha a kurdok megvetik a lábukat az észak-szíriai területeken, akkor idővel a dél-törökországi és észak-iraki kurdokkal egy közös közigazgatási rendszert akarnak majd létrehozni.

Rovatok