Index Vakbarát Hírportál

Erdogan szerint a politikai tisztogatás nagyon is rendben van

2016. szeptember 1., csütörtök 21:17

Védelmébe vette a júliusban meghiúsított puccskísérlet után az állami szférában kezdődött tisztogatásokat csütörtökön Recep Tayyip Erdogan török államfő.

A török elnök az ankarai elnöki palotában beszélt bírák és ügyészek előtt, az igazságügyi évad megnyitóján, miután a puccskísérlet után a jogászok 3495 kollégáját vették már őrizetbe. Erdogan szerint szó sincs arról, hogy ez meggyengítené az igazságszolgáltatást, éppen ellenkezőleg, szerinte a tisztogatás jelentős könnyítést jelent a "valódi igazságszolgáltatás végrehajtása számára".

Nem sokkal később az NTV török hírtelevízió azt jelentette, hogy csütörtökön további 543 bíró és ügyész elbocsátásáról döntött a török igazságszolgáltatás vezetése.

A puccskísérlet után Törökországban rendkívüli állapotot hirdettek. A kormányzat az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen hitszónokot teszi felelőssé a 270 ember életét követelő hatalomátvételi kísérletért. Gülen tagadja, hogy bármi köze lett volna a történtekhez.

Csütörtökön a védelmi minisztérium azt közölte: további 820 embert szereltek le megrovással a hadsereg és a haditengerészet kötelékéből, közülük 648 embert pedig már korábban le is tartóztattak. Az Anadolu török hírügynökség tájékoztatása szerint a puccskísérlet óta 4451 katonát szereltek le, köztük 151 tábornokot is.

A közszférában több tízezer embert bocsátottak el vagy függesztettek fel állásából. 35 ezer embert őrizetbe vettek és kikérdeztek, több mint 17 ezer esetben pedig az igazságszolgáltatás a gyanúsítottak előzetes letartóztatását is elrendelte.

A héten Erdogan arra kérte a törököket, hogy ha tudnak valakiről, akinek tudomásuk szerint köze van Gülen mozgalmához, ne habozzanak, értesítsék a hatóságokat.

Rovatok