Index Vakbarát Hírportál

Válságosra fordult az üzbég elnök állapota

2016. szeptember 2., péntek 06:48

Szombaton kapott agyvérzést Iszlam Karimov Üzbegisztán diktatórikus elnöke. A hírt hétfőn maga a lánya jelentette be, és már ekkor sejteni lehetett, hogy a 78 éves politikus felépülését nehéz elképzelni.

Csütörtökön tovább erősödött az a feltételezés, hogy az elnök már soha nem lesz az, aki volt, váratlanul kitakarították ugyanis az elnök szülővárosának, Szamarkandnak az utcáit. Ezt sokan úgy értelmezték, hamarosan temetni kell a független Üzbegisztánt 1991 óta vezető, a szovjet időkben kommunista pártfunkcionárius Karimovot.

Péntek reggel az üzbég kormány hivatalos lapjában – nem mintha lennének a demokrácia terén súlyos kihívásokkal küzdő Üzbegisztánban nem hivatalos újságok – jelent meg: az elnök állapota hirtelen súlyosbodott, válságosra fordult. 

Egyes vélekedések szerint Karimov valójában hétfőn halt meg, azon a napon, amikor a lánya kiállt a nyilvánosság elé. Ami azóta történik az nem más, mint a közvélemény felkészítése a halálhírre, valamint időhagyás arra, hogy a színfalak mögött villámgyorsan lejátsszák az utódlási harcot. (Az MTI híre nyomán.)

Rovatok