Index Vakbarát Hírportál

Elsüllyedt egy turistahajó Törökországban

2016. szeptember 3., szombat 20:39 | aznap frissítve

Viharba került és elsüllyedt egy turistahajó szombaton a dél-törökországi Antalya üdülőparadicsomban,  82 embert sikerült kimenteni, egy hajótörött után még kutatnak - jelentette az MTI. A kimentettek között külföldiek is vannak, nemzetiségüket eddig nem közölték. "Hirtelen süllyedni kezdtünk, majd mindannyian a tengerbe estünk" - mondta az utas. Néhány túlélőt kórházba vittek.

A hajó az antalyai jachtkikötő felé tartva járt szerencsétlenül.

A baleset újabb csapást jelent a törökországi idegenforgalomra, hiszen számos súlyos terrortámadás és a júliusi sikertelen puccskísérlet után már így is drasztikusan csökkent az országba érkező üdülővendégek száma.

Rovatok