Index Vakbarát Hírportál

Dzsihadista rab szúrt nyakon egy börtönőrt Franciaországban

2016. szeptember 6., kedd 10:59

A Le Figaro cikke alapján az MTI azt írja, hogy egy dzsihadista rab megtámadott két börtönőrt az észak-franciaországi Osnyban lévő börtön szélsőségeseknek fenntartott részlegében. Bilal T. egy 25 centis éles és hegyes pengével megszúrta az egyik őrt a nyakán, majd egy másik őrre támadt, aki kollégája segítségére sietett. Az őröknek sikerült elmenekülniük, a rabot gumilövedékkel ártalmatlanították. A börtönőröket már kiengedték a kórházból.

A vasárnapi támadáskor másik öt fogva tartott is jelen volt, akik ugyan nem vettek részt a támadásban, de a jelek szerint tudtak arról, hogy mire készül. Egyiküknél ugyanis arra utaló bizonyítékot találtak, hogy Bilal T. az Iszlám Állam által végrehajtott kivégzésekhez hasonló gyilkosságot akar elkövetni.

A rabot hónapokkal ezelőtt Törökországban vették őrizetbe, miközben Szíriába tartott. Szándékos emberölés a vád ellene. Idén egyszer már elítélték, mert több bűntársával együtt bűnszervezetben vett részt, amely terrorszervezettel is kapcsolatban állt. Egyelőre nem világos, hogyan lehetett 25 centis kés a börtönben egy elítélt terroristánál.

Rovatok