Index Vakbarát Hírportál

Megerősített őrizet a szerb-román határ északi részén

2016. szeptember 13., kedd 08:12 | aznap frissítve

Megerősítették a szerb-román határ Magyarországhoz közeli szakaszának őrzését, a területet járőrökkel és hőkamerákkal felügyelik a román hatóságok. Ezt a helyszínen tapasztalta az MTI tudósítója, majd megkérdezték az illetékeseket is a dologról. 

Petre Nicola, a Temes megyei határrendőrség szóvivője azt mondta, augusztus 19-én erősítették meg a határ őrzését a térségben élők biztonságának szavatolása érdekében. A munkába a határrendőrök mellett bevonták a rendőrség és a csendőrség erőit is. A járőröket a legkorszerűbb eszközökkel - hőkamerákkal, éjjellátókkal, terepjárókkal - szerelték föl, és kutyák is segítik őket. A szerb-román határ egészét lefedik hasonló stabil eszközökkel.

A fokozott ellenőrzés bevezetése óta száz határsértőt fogtak el a román hatóságok a térségben, egész évben pedig 230 Afrikából, illetve Ázsiából érkezőt tartóztattak föl, főként a hármas határhoz közel eső települések közelében - közölte a szóvivő.

Petre Nicola kitért arra is, a román hatóságok észlelik a jeleit annak, hogy a területen embercsempészek dolgoznak. Az elmúlt időszakban többször sikerült is ilyen csoportokat leleplezni, és eljárás indítani ügyükben. Hozzátette: Romániában embercsempészet miatt kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

Az MTI hozzáfűzi, hogy a határ magyar oldalán is állandó a rendőri jelenlét. Gépkocsizó járőrök mellett posztos járőrök is folyamatosan őrzik azt a szakaszt, ahol a szerb-magyar határ találkozik a románnal, és véget ér a kerítés.

Rovatok