Index Vakbarát Hírportál

Székely zászlóval fotózkodott az amerikai nagykövet Háromszéken

2016. szeptember 14., szerda 14:58

Hans Klemm, az Egyesült Államok romániai nagykövete kedden Háromszékre látogatott. Látogatása után Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke egy képet posztolt a Facebookra, amin többek társaságában egy székely zászlót tartanak. A zászlót a nagykövet ajándékba kapta vendéglátóitól.

A polgármester szerint

példaként bemutattuk a nagykövetnek, hogy amíg Romániában a székely megyék zászlajait és a székely zászlót betiltják, addig más történelmi régiók zászlóit nyugodtan lehet használni.

A kép bejárta a román hírportálokat, akik kifogásolták a történteket. Az egyik oldal, a Hotnews hivatalos magyarázatot is kért az amerikai nagykövetségtől a történtekre.

Megszólalt a közügyektől a bíróság által eltiltott volt miniszterelnök, Adrian Nastase is, aki szerint a bukaresti külügyminisztériumnak be kéne kéretnie az amerikai nagykövetet.

A liberális Adevarul hírportál a megemlítette, hogy a képen szintén szereplő Antal Árpád ellen a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást indított egy EBRD hitellel kapcsolatban.

A román hatóságok is léptek az ügyben, a román külügyminisztérium bekérette Hans Klemm amerikai nagykövetet, majd közleményt adott ki. Azt a külügyminisztérium is elismeri közleményében, hogy az Egyesült Államok nagykövetének munkaköri leírásába tartozik, hogy helyhatóságokkal konzultálva személyesen tájékozódjék a fogadó ország realitásairól.

Azonban az ilyen látogatások egyik előfeltétele

a létező érzékenységek ismerete és figyelembe vétele.

– tudatták az amerikaiakkal a bukaresti nagykövetségen.

Rovatok