Index Vakbarát Hírportál

Németország bezárta a törökországi nagykövetségét

2016. szeptember 15., csütörtök 11:08

Németország szerdán ideiglenesen bezárta az ankarai nagykövetségét és minden törökországi konzulátusát, mert az épületek elleni támadásoktól tartanak.

A német külügyminisztérium is megerősítette, hogy szeptember 12-16 között zárva tartanak a külképviseletek, de a bezárás okáról nem nyilatkoztak. A Bild német lap viszont úgy tudja, a döntést elővigyázatosságból hozta meg a minisztérium, mert úgy értesültek, hogy az épületek ellen támadások várhatók az idén szeptember 12-én kezdődő Íd al-Adhá (törökül Kurban bayramı) nevű muszlim áldozati ünnep alatt.

Az állítólag tervezett támadások oka, hogy Törökországban, Recep Tayyip Erdoğan elnök szimpatizánsai körében közfelháborodást keltett egy másik német lap, a Spiegel egy címlapképe, amelyen Erdoğant diktátorként ábrázolják.

A képen a török kormány is kiakadt, mert elfogultnak, előítéletesnek és provokatívnak tartják. Tanju Bilgiç külügyminiszter egyenesen azt mondta, a címlap vallási ünnepre időzítésével a Spiegel nemcsak Törökországot, de magát az iszlám vallást is negatív színben tünteti fel.

Az utóbbi hetekben-hónapokban robbanékony a viszony az EU, azon belül Németország és Törökország között. Egyrészt az EU vonakodik a török vízummentesség megadásától, amiért cserébe Törökország a menekültügyi megállapodás felrúgásával fenyegetőzik, hiszen ennek éppen a vízummentesség az egyik fő feltétele. Másrészt a törökök neheztelnek a nyugatra, amiért az Erdoğan elleni sikertelen júliusi puccskísérlet után nem álltak ki mellettük elég határozottan, miközben a nyugat éppen azzal vádolja őket, hogy túl határozott megtorlás- és tisztogatássorozatba kezdtek a puccs ürügyén.

Rovatok