Index Vakbarát Hírportál

Japán is fegyverkezne a dél-kínai-tenger miatt

2016. szeptember 17., szombat 11:42

Japán nagyobb erőkkel vonulna fel a Dél-kínai-tengeren, jelentette be az ország védelmi minisztere, Tomomi Inada. Az ország az Egyesült Államok oldalán venne részt hadgyakorlatokban, járőrözésben, és együttműködne a térség országaival. Sőt, arról is szó van, hogy katonai segítséget nyújtana térség országainak, például a Fülöp-szigeteknek és Vietnámnak, írja a CNN.

Japán a bejelentéssel határozottabban nyilvánította ki ellenérzéseit a kínai terjeszkedéssel kapcsolatban. 

Kína a tengeren terjeszkedne

Az ügy háttere, hogy Kína magának követeli a Dél-kínai-tenger legnagyobb részét a Spratly- és Paracel-szigetekkel, egy rakás sziklaszigettel és korallzátonnyal együtt, ami miatt a Fülöp-szigetekkel, Vietnammal, Malajziával, Bruneijel, Szingapúrral és Indonéziával is vitában áll

A hágai nemzetközi bíróság a közelmúltban mondta ki, hogy az ország nem formálhat jogot a tengerszakaszra. Kína ugyanakkor nem ismerte el a döntés jogosságát, és folytatja működését.

Kína nem ok nélkül izomzik a térségben: ez ugyanis a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala, másrészt a halászokat is bőségesen ellátó vizekről van szó. Leginkább azonban az alattuk levő természeti kincsekért folyik a harc, a világ egyik legnagyobb kontinentális talapzatánál ugyanis fontos feltáratlan olaj- és földgázlelőhelyek lehetnek. A Dél-kínai-tenger olajtartalékát 23-30 milliárd tonnára becsülik, de hatalmas szénhidrogén-készletek is rejtőzhetnek itt.

Japán újra fegyverkezik

Japán az utóbbi időben kinyilvánította, hogy fejlesztené hadseregét. Az ország a második világháború óta minimális katonai erővel rendelkezik. 

A kormány Kína és Észak-Korea politikájával indokolta, hogy növelni kezdte katonai kiadásait.

Rovatok