Index Vakbarát Hírportál

Lecsapott Kínára a szupertájfun

2016. szeptember 18., vasárnap 08:36

Huszonnyolcan meghaltak, és tizenöten eltűntek Kína délkeleti részén, ahol végigsöpört a Meranti nevű szupertájfun - közölték vasárnap a helyi hatóságok. A tájfun csütörtökön reggel érte el a délkeleti Fucsien tartományt - írja az MTI -,miután végigsöpört Tajvanon, ahol egy ember halálát hozzák vele összefüggésbe.

A fucsieni hatóságok tájékoztatása szerint a tartományban 18-an haltak meg, és 11-en eltűntek.

Több mint 18 ezer ház rongálódott meg, a gazdasági károk pedig meghaladják a 2,5 milliárd dollárt.

A szomszédos Csöcsiang tartományban tíz ember halt meg, és négy eltűnt a vihar okozta földcsuszamlásokban és áradásokban.

A tájfunt kezdetben a legpusztítóbb, ötös erősségű kategóriába sorolták, de csütörtökre kettes fokozatúvá gyengült. Még így is felhőszakadások, és viharos szél kíséretében érkezett Kínában, sok helyütt fákat döntött ki, emiatt pedig falvak sora maradt áram nélkül. Repülőjáratok tucatjait kellett törölni, és több mint száz vonat nem közlekedett. Kínában tízezreket költöztettek biztos helyre a hatóságok a tájfun közeledtének hírére, és az összes halászhajót a kikötőkbe parancsolták.

Eközben Tajvanba már megérkezet egy újabb, Malakasnak keresztelt tájfun. Áldozatokról nem érkeztek hírek. Előrejelzések szerint ez a vihar is a két említett kínai tartományban okoz majd bajokat.

Rovatok