Index Vakbarát Hírportál

Mustárgázt vethetett be az Iszlám Állam

2016. szeptember 21., szerda 23:21

Több hivatalos amerikai forrásból is úgy értesült a CNN, hogy az Iszlám Állam  mustárgázzal támadhatott iraki és amerikai katonákra egy iraki légibázison még kedden. A támadáshoz használt lövedék, ami becsapódáskor nem robbant fel, vagy rakéta, vagy tüzérségi lövedék lehetett, jelentették.

Ezután megvizsgálták a lövedéket a Moszultól délre található bázison, ekkor állapították meg, hogy valószínűleg mustár-vegyületeket tartalmaz. A támadásban egyetlen katona sem sérült meg, vagy mutatta a mustárgáz hatásának tüneteit. A helyszínen két tesztet végeztek, az első pozitív, a második negatív lett, így egy laboratóriumba küldték az anyagot kivizsgálásra.

A vegyi fegyver állítólag nem volt túl nagy hatásfokú, legalábbis a CNN több forrásból is úgy tudja, hogy nem megfelelően állították elő a gázt.

A mustárgáz hólyagokat okoz, ha bőrfelülettel vagy a tüdővel kapcsolatba kerül, az 1993-as Vegyifegyver-tilalmi egyezmény értelmében hadi célú felhasználása tilos.

Rovatok