Index Vakbarát Hírportál

A britek eltörlik az EU-tagságról szóló törvényüket

2016. október 2., vasárnap 10:52

Theresa May brit kormányfő elárulta, amiről már a brexit-népszavazás óta folynak a találgatások, azaz hogy mégis pontosan hogyan tervezi kivezetni országát az Európai Unióból.

  1. A terv szerint jövő március végéig hivatalosan is benyújtják kilépési kérelmüket Brüsszelben, amit két év alatt, zárt ajtók mögött terveznek letárgyalni.
  2. A kilépés beteljesülésekor pedig visszavonják majd az uniós csatlakozásról szóló 1972-es törvényt, amivel megszűnik az uniós jog érvényessége és felsőbbrendűsége a brit jogrendszerben.
  3. Ezt követően átmeneti jelleggel az összes uniós rendelkezést külön törvényekbe iktatják, majd szépen sorban eltörlik ezek közül azokat a törvényeket, amelyekre nem lesz majd szükség.

A jogrend fel-, illetve visszaforgatásáról szóló törvényt a következő parlament összeülésekor tervezi benyújtani a kormányfő, aki ezek szerint nem számol a választási vereség vagy párton belüli leváltásának lehetőségével. 

A kacifántos jogi megoldásra egyébként elsősorban a brit jogrendszer sajátosságai miatt van szükség. Mivel nincs írott alkotmányuk, egyesével átvenni az uniós jogszabályokat pedig problémás lenne, annak idején hoztak egy külön törvényt, ami arról szól, hogy az uniós jog alapból érvényes az országban, sőt jellegéből fakadóan felsőbbrendűséget élvez. (Ez a többi uniós országban is így van.)

May a tervet a Sunday Timesnak adott interjújában árulta el, amiben arról is beszélt, hogy a kilépési tárgyalásokat zárt ajtók mögött akarja lefolytatni.

Az interjú és a bejelentés apropója a Konzervatív Párt hétvégi kongresszusa, ahol az uniós kilépésért felelős miniszter, David Davis egy további dolgot is megígért: hogy a kilépéssel nem fog romlani a munkajogi védelem. Miután az uniós munkajogi minimumsztenderdek szigorúbban, mint a britek, sokan attól tartanak, hogy az amúgy is általában a munkáltatók pártját fogó konzervatívok a brexitet a munkaerő-piaci szabályok további lazítására akarják felhasználni.

Rovatok