Index Vakbarát Hírportál

Ír fiatalok zaklattak egy nőt csak azért, mert román

2016. október 3., hétfő 16:16

Fiatal északír fiúk lefilmezték magukat, ahogy belekötnek és kővel megdobálnak egy romániai nőt az írországi Antrimban,  írja a maszol.ro . A nőtől a vízumát követelik, gúnyolódnak a kiejtésén, majd öngyilkos merénylőnek nevezik. A Facebookon megosztott videót közel félmillióan nézték már meg. A helyi rendőrség beazonosította a fiatalokat és eljárást indított ellenük.

A felvételen látszik, ahogy bár kövekkel dobálják, és szidalmazzák a nőt, mégsem megy el, inkább többször is megkérdezi tőlük, hogy miért csinálják ezt vele.

Te nem vagy lány. Te bevándorló vagy. Mi keresel ebben az országban Van vízumod?

– kérdezgetik a nőt, aki elmondja, hogy romániai származású. Ezután a fiúk egyike az útlevelét akarja látni, majd egy másik odaszól:

Öngyilkos merénylő

„A felvétel óriási felháborodást váltott ki Észak-Írországban, egyszerű emberek tucatjai biztosították együttérzésükről a romániai nőt. Az északír rendőrség azonosította a fiatalokat, akiket a következő napokban hivatalosan is kihallgatnak" - írja a lap.

Neil Kelly helyi tanácsos pedig azt mondta:

Ez a hozzáállás nem jellemző az antrimi lakókra, mi vendégfogadók és barátságosak vagyunk. Rettentően sok üzenetet kaptam, amiben aggodalmukat fejezték ki az emberek és kértek, hogy továbbítsam jókívánságukat az áldozat felé

Hozzátette, hogy nagyon reméli, hogy a romániai nő nem azt a következtetést vonja le az esetből, hogy mindenki így gondolkodik és viselkedik Antrimben, írják.

Rovatok