Index Vakbarát Hírportál

Rengeteg pénzt önt az EU Afganisztánra

2016. október 5., szerda 21:29

13,6 milliárd euró fejlesztési támogatást kap Afganisztán nemzetközi adományozóitól a 2020-ig – idézte az MTI Federica Mogherinit. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét a pénzsegélyről a 26 milliós ország megsegítésére rendezett brüsszeli nemzetközi adományozó értekezlet második, befejező napján számolt be.

Ez a 30 milliós ország 20 milliárdos GDP-jének kétharmadával egyenlő.

Magyarország 5 millió eurós (mintegy 1,5 milliárd forint) hitelkeretet hoz létre Afganisztánnak.

Mogherini elmondta, hogy a 75 ország és 26 nemzetközi szervezet részvételével zajló konferencián várakozáson felül sikerült mozgósítani olyan jelentős támogatási összeget, amely Afganisztán békéjének és stabilitásának megteremtését szolgálja majd.

A főképviselő bejelentette, hogy az EU és tagállamai a következő négy évben közel 5 milliárd euró. azaz éves bontásban 1,2 milliárd euró segélyt juttatnak a közel negyven éves háborúskodás sújtotta és a terrorizmus fenyegette országnak. Ezzel a támogatással az EU lesz az egyik legnagyobb adományozója az afganisztáni béke megteremtésének és megőrzésének – mondta Mogherini.

A pénz papíron eddig is ömlött

Afganisztán az elmúlt 14 évben 130 milliárd dollár segélyt kapott

emlékeztetett a BBC. A teljes éves nominális magyar GDP-vel azonos összeg azonban önmagában még nem teremt élhető országot: A 130 milliárd így oszlott meg:

Ebből lesz a béke

„Afganisztán jelenébe és jövőjébe való hosszú távú befektetésről van szó, amely a gazdasági és társadalmi fejlődés által afgánok generációinak ad biztonságos és messze mutató jövőképet. Afganisztán békéjének megteremtése mindannyiunk békéjének záloga, ugyanis a béke és a stabilitás nem válaszhatóak el egymástól” – jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Válaszul az afgán elnök, Asras Ghani elmondta:

A magyar kormányt Szijjártó Péter képviselte. A külügyi és külgazdasági miniszter elmondta, 5 millió eurós, kötött, hosszú lejáratú, alacsony kamatozású, kedvezményes hitelkeretet hoz létre Afganisztán megsegítésére. A hitel felvételének egyik feltétele, hogy magyar vállalatok bevonásával kell létrehozni a fejlesztési programokat, valamint az afgánoknak meg kell felelniük azoknak a nemzetközi és az EU-val kötött megállapodásaiknak, amelyek a migráció féken tartására vonatkoznak.

Jelenleg 101 magyar katona szolgál Afganisztánban és Magyarország nemrégiben 2020-ig meghosszabbította az afganisztáni helyzet rendezése melletti elköteleződését azzal, hogy évente 500 ezer euróval (mintegy 150 millió forint) támogatja az afgán nemzeti, biztonsági és védelmi erők képzését és működését.

Rovatok