Index Vakbarát Hírportál

Alig egy éve vannak Németországban, már mennének is tovább

2016. október 7., péntek 19:05

Még csak egy éve érkeztek Németországba, de néhányan már a távozást fontolgatják azok közül a szír menekültek közül, akik Szászországban telepedtek le - írja a Business Insider. A keleti tartomány az egyik központja az erősen iszlámellenes PEGIDA mozgalomnak, így az itt élő menekülteknek a szokásosnál jóval nagyobb gyűlölettel kell szembenézniük.

Szászországban 2015-ben kiemelkedően sok atrocitás érte a menedékkérőket, 2014-hez képest több mint háromszorosára nőtt a gyűlület-bűncselekmények száma. A Drezda közelében fekvő Freital városában több menekültellenes tüntetésre is sor került az elmúlt évben. Ebben a városban emllett két olyan neonáci csoport is tevékenykedett, akik a menekültek elleni támadásokra készültek, ezeket azonban sikerült megakadályozni.

A keleti tartományok nem jók a menekültek számára. Nincsenek lakások, nincs munka és nem tudunk beszélni helyiekkel sem.

- mondta egy szír fogorvos, aki mindenáron nyugatabbra akar jutni.

Tavaly több mint 800 ezer menekült érkezett Németországba. A velük kapcsolatos aggodalmak különösen erősek a keleti tartományokban, ahol a munkanélküliség jó táptalajt biztosít a szélsőjobboldalnak és az idegengyűlöletnek.

Szászországban folyamatosak a menekültek elleni támadások. Volt akit üveggel dobáltak meg, mást az utcán akartak megverni, csütörtök este pedig három szír gyereket támadtak meg német fiatalok. A három fiú éppen egy buszról szállt le, mikor németek egy nagyobb csoportja késekkel fenyegette, majd meg is verte őket, miközben szélsőjobboldali rigmusokat skandáltak. 

Rovatok